Tartalom átugrása

Hasznos cikkek

Gyártók a kezdetektől napjainkig - Geberit története

22 Nov 2021

Kezdetek

1874-ben a svájci Rapperswil óvárosában megnyitja első lakatos és bádogos üzemét a cég alapítója, Caspar Melchior Alber Gebert (1850-1909). Fiatal kora ellenére céltudatosan építette fel az akkor még Gebert néven futó cégét, mely mára az egyik legnagyobb szaniter technológiai gyártók közé nőtte ki magát.


Forrás: www.geberit.com

1874-ben épp az Osztrák–Magyar Monarchia kiegyezés utáni fellendülésének időszaka zajlott és dübörgött a gazdaság. Kiépült az országos vasúthálózat, az ország korábban szinte megközelíthetetlen vidékei kapcsolódtak be a gazdasági vérkeringésbe és ebben az évben ünnepelte az 1 éves évfordulóját fővárosunk, Budapest is.

Aztán 30 évvel később, 1905-ben Albert Emil Gebert (az alapító egyik fia) előállítja a világ első bádog bélésű WC öblítőtartályt, amely „Phoenix” néven, ólom szerelvényekkel működött. Funkcióját tekintve tökéletesen ellátta feladatát és lebegő úszója által vezérelt automata nyitó-záró szelepének köszönhetően nem kellett minden egyes alkalommal kézzel tölteni a tartályt, illetve vödörrel öblíteni a WC-t. Ez a fejlesztés nem csak az angol WC-t emelte a következő szintre, de a vállalat későbbi növekedésének alapkövévé is vált.

Mindeközben a franciák ebben az évben már 3. alkalommal rendezték meg a Tour De France kerékpárversenyt és hazánkban pedig 1 évvel korábban adták át Steindl Imre által tervezett neogótikus stílusú parlamentünket.

A Phoenix tartály nagy sikernek örvendett, így 1912-ben márkanévként be is jegyezték Svájcban és nagy volumenben elkezdődött a gyártás Rapperswilben valamitn a széleskörű forgalmazása Svájcban és a környező országokban.

Fontos események a világban

Sajnos ez az év egy tragédiáról lett emlékezetes a világtörténelemben. 1912-ben a White Line Star hajótársaság luxushajója a Titanic, 2207 utassal a fedélzetén 1912. április 14-éről 15-ére virradó éjszaka jéghegynek ütközött az első útján, Southampton kikötőjéből New York felé tartva.

Majd részben az I. világháború és az 1929-től 1933-ig tartó nagy gazdasági világválság miatt is kevésbé tudott fejlődni a vállalat.

1935-ben a műanyag elterjedésével már mint fő alapanyag kezdték használni a gyártásban. Ez meghatározta a cég jövőjét is, mivel ez a forradalmian új technológia lehetővé tette a tartályalkatrészek és az öblítő-csövek korrózióálló kialakítását.

Ezután a II. világháború ismét lelassította a fejlődést, de csak 1952-ig. Ebben az évben dobták piacra a még bakelitből készült műanyag WC tartályt és ez hozta meg az újabb fellendülést, sőt az igazi áttörést a cég piaci fejlődésében.

Geberit mint márkanév

1953-ban Sztálin halálának évében bejegyzésre került a Geberit névjegy mint márkanév, mely a minőség jeleként minden Geberit terméken feltüntetésre kerül.

1956-ban a Geberit továbblép a műanyag öblítőtartály sikerének köszönhetően és a vízelvezető technológia területén is megkezdi a műanyag alapú szifonok és a hegeszthető szennyvízelvezető elemek gyártását.

Itthon ugyan abban az évben sajnos kudarccal zárulva a magyar nemzet október 23-a és november 4-e között szabadságharcát vívja az orosz diktatúrával szemben. Egy évvel később 1964-ben a Geberit kifejlesztette az első falba rejtett WC öblítő tartályt melyek az évek alatt számos a legkülönbözőbb beépítési módokra kifejlesztett típusok követtek.   

Személyi higiénia

1974-ben megkezdték az egyre fontosabbá váló személyi higiénia területén való kutatásokat, melynek eredményeként bemutatkoznak az első zuhany WC-k. Két évvel később, 1976-ban a Geberit bemutatja a Pluvia tetővíz-elvezető rendszerét, mely Európa szerte forradalmasította a lapostetők esővíz-elvezetését.

1978-ban meghozták az eredményt a higiénia területén végzett kutatások. A cég bemutatta az akkor „furcsa zuhany” néven emlegetett első zuhany WC-it a Geber-O-Mat-ot és a Geberellát.


Forrás: www.geberit.com

Ugyan ebben az évben került haza ismét a Szent Korona, melyet előtte 1951 és 1978 között egy amerikai katonai támaszponton tároltak. Csak a politikai enyhülés után, Jimmy Carter elnöksége alatt, 1978 január 5-én a koronázási jelképekkel együtt került haza.

Az 1978-as év a Geberitnél is kifejezetten eredményes volt, ugyanis a formafújó technológiát is bevezették, mely biztosította az egy darabból készült falba épített WC tartály teljesen zárt, szivárgásmentes egységet alkosson amit minden darabnál nyomáspróbával ellenőriznek.

Magyarország két évvel később az űrkorszakba lépett. 1980 május 26-án Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén elindult a világűrbe. Ezzel hazánk a nemzetek sorában hetedikként lépett ki az űrbe. Kilenc évvel később a kelet európai országok függetlenednek, leomlik a Berlini fal, hazánk megnyitja a határait és köztársasággá válik, valamint a volt szocialista országokban is a demokratikus erők kerülnek hatalomra. Eközben a teret hódít és gyorsan terjed a Geberit Mepla ami egy ötrétegű vízellátó csőrendszer.

1993-ban létrejön a magyarországi leányvállalat is, a Geberit Kft. Két évvel később megnyitják a Budafoki úti székházat. Ez egy új, saját tulajdonú székház, ahol elméleti és gyakorlati oktató terem és bemutatóterem is segíti a termékek megismerését és oktatását a magyar szakemberek, tervezők, kivitelezők és kereskedők számára.

Miközben 1997-ben elkezdi adását a két fő kereskedelmi csatorna a TV2 és az RTL Klub, a Geberit használatba veszi az új akusztikai és fejlesztési laboratóriumát Jonában. Itt a beépítési és használati szituációkat modellezik a vásárlói igények magasabb szintű kielégítése érdekében. 1998-ban megjelenik a kétmennyiséges öblítési rendszer, ami egy újabb lépés a víztakarékosság területén. 2000-ben megépül az első Geberit oktatási központ Jonában. Napjainkban 25 ilyen Geberit oktatási központ üzemel, ahonnan évente hozzávetőlegesen 30.000 szakember továbbképzése folyik.

2004 május 1-jén kilenc országgal együtt hazánk is csatlakozott az Európai Unióhoz, így 25 tagúra bővítette a közösséget. Ebben az évben a Geberit felvásárolta a Mapresst, így már fém alapanyagú préskötéses csővezetéteket is gyárt.

2008-ban a Geberit bevezeti a szerszám nélküli szerelési rendszerét. Állítható lábak, kívánság szerint illeszthető lefolyói és egyéb újításai eredményeképp a szerelők szinte szabad kezet kapnak a kialakítás során.

2010-ben tovább terjeszkedik a cég Shanghaiban, így már az ázsiai piacot is meg tudja szólitani. 2010 után napjainkig tovább nőt piaci részesedése a vállalatnak és mára már megkerülhetetlen gyártója lett a szaniter termékeknek.

GEBERIT TERMÉKEK MEGJELENÍTÉSE

Aki további információra vagy a termékek részletesebb történetére kíváncsi az látogasson el a Geberit bemutatótermébe Budapesten az Alíz utca 2. szám alatt.

Előző
Következő

Sikeresen feliratkoztál a hírlevelünkre!

Az e-mail cím már foglalt!

Csomagajánlat

Termékváltozat választása

Módosítás
Összehasonlítás
Általános Szerződési Feltételek
és az
this is just a warning
Bejelentkezés